Az otthoni vénás táplálás hazai, eddig stagnáló helyzetében úgy tűnik kedvező változások indultak meg. Ezt bizonyítja, hogy az előző cikkünkben említett beteg ezentúl lakóhelyéhez közel, Vácott is megkaphatja az életmentő kezelését.
Megtörtént az első pozitív lépés a mesterséges táplálásra szoruló betegek jobb életszínvonalának biztosítása érdekében, azonban egy rendezetlen törvényi szabályozás miatt továbbra is, kénytelenek lemondani az otthoni ellátásukról, mivel az, törvénysértésnek minősül. A Hevesi család újabb, ezúttal boldogabb hangvételű leveléből megtudtunk: Vácott is megkezdődött a mesterséges táplálás gyakorlati megvalósítása szakmai közreműködéssel. Illetve a Minisztérium is megnyugtatta a családot afelől, hogy az ügy pozitív fordulatot vett.
Az esettel kapcsolatban megkerestük a váci Jávorszky ödön Kórházat, illetve az Egészségügyi Minisztériumot.
Az érdeklődésünkre a következő válasz érkezett Dr. Erős Andrástól a váci kórház főigazgatójától:
A kórház ellátási területén élő és a Szent Imre kórházban kezelt beteg fordult hozzánk további ellátás céljából. Az ellátását végezzük jelenleg is, további beteg ellátására sem lehetőségünk sem pedig felkészültségünk nincsen.
Természetesen amennyiben újabb beteg fog hozzánk fordulni hasonló betegség miatt az ellátási területünkről akkor az ő mesterséges táplálását is végezni fogjuk.
A főigazgató úr reakciójából kiderül, hogy képesek biztosítani az ellátást, viszont továbbra sem tökéletesen zökkenőmentes a mesterséges táplálásra szorulok helyzete. A változást azonban már így is sikeres lépésnek könyvelhetjük el.
Sajnos, a Minisztériumtól egyelőre nem kaptunk választ, de amint újabb információkat tudunk meg az ügy alakulását illetően, azonnal tájékoztatást nyújtunk.
Reméljük, a következő cikkünkben is pozitív változásokról számolhatunk be.
A rovat további cikkei:
Továbbra sincs változás az otthoni vénás táplálás ügyben – Vajon mikor lesz már eredmény?
Egy újabb fekete folt a magyar egészségügyben- Hazánkban tiltott az otthoni táplálás