A férfiak kopaszodása a hajhullás legelterjedtebb formája. Az erősebbik nem többségét rendkívül érzékenyen érinti, ha burjánzó hajzuhataguk egyszer csak ritkulásnak indul. Hiszen köztudott, hogy az erős, sűrű hajkorona a férfiasság, az életerő, a potenciál szimbóluma. De van-e megoldás a kopaszodás ellen? Vagy egyáltalán kell-e küzdeni ellene?
A különféle hajproblémákat, így beleérte a kopaszodást is, nem tartjuk komoly gondnak, sőt még feltételezni sem feltételezzük, hogy az illető gyógyíthatatlan betegségben szenved. Azonban sokak életét mégis megkeseríti, hiszen célkeresztben állnak a barátok, kollégák, rokonok cukkolásának.
A kopaszodás 20-30 éves kor körül kezdődik. A hajvonal egyre feljebb kúszik, majd a fejtetőn is ritkulni kezd a haj, a kiteljesedést a két zóna egyesülése adja. Az U alakú területet közrefogó haj minősége is gyakran gyengébb, valamint annak növekedése is lassabb tendenciát mutathat, mint korábban.
De, hogy a hajhullásért, illetve a kopaszodásért mi is a felelős? Okozhatják különféle betegségek (pl.: foltos hajhullás, vagyis az alopecia areat), illetve gyógykezelések (pl.: kemoterápia), a stresszes életvitel, valamint a vitaminhiány is előidézője lehet. A férfias típusú kopaszodás mindezekkel ellentétben teljesen egészséges élettani jelenség. Hiszen a legfőbb oka a genetika. A szülőktől öröklött gének a felelősek mindenért. Azonban a hajveszteséggel járó kopaszodás a férfi nemi hormonok (andorgén) termelődésének, valamint az életkornak is betudható.
A megelőzésére számos egyszerű tipp, és praktika létezik.
1. Hővédelem: Azok a férfiak, akik szeretnék megőrizni dús hajukat, célszerű odafigyelniük arra, hogy a szélsőséges időjárás hatásaitól megvédjék kincsüket. óvni kell a fej ékét a tél viszontagságaitól, valamint a túlzott nyári napsugárzástól is, melynek hatására a fejbőr alsóbb rétegei is károsodást szenvedhetnek. Célszerű kalapot, sapkát, illetve egyéb fejfedőt használni.
2. Masszírozás: A fejbőr rendszeres masszírozása serkenti és élénkíti a hajhagymák vérellátását.
3. Megfelelő vitaminok fogyasztása: (pl.: A vitamin, B vitamin, C vitamin, H vitamin (= Biotin), E vitamin stb.) Fogyasszanak rendszeresen sárgarépát, sütőtököt, halakat, tejtermékeket, olajos magvakat, citrusféléket, melyek jótékonyan befolyásolják a haj épségét, szépségét.
4. A fiatal fiúk számára ajánlottak a DHT-blokkoló samponok alkalmazásai, melyek csökkentik a kopaszodás kialakulásának lehetőségét, mivel megakadályozzák a DHT nevezetű férfi nemi hormon hajhagymákra gyakorolt sorvasztó hatását.
5. Ajánlott a gyakori hajmosás, lehetőleg gyógynövénykészítménnyel, illetve kéntartalmú samponokkal, valamint kerülendő a fejbőr vakargatása is. Ezáltal megakadályozhatók a különféle kórokozók és fertőzések elterjedései.
Azok, akik inkább a reklámok kecsegtető hajnövesztő ajánlataira esküsznek, előttük a lehetőség, hiszen az áruházak polcai ontják magukból a jobbnál jobb, hatékonyabbnál hatékonyabb csodaszereket. Krémek, olajok, fejbőrstimuláló csodagépek állnak az érintettek rendelkezésére. De e készítmények, és eszközök valóban hatásosak? Ezt mindenki döntse el maga. Ha nem válik be, még mindig ott a jó öreg plasztikai sebészet, mely pénztárcát cseppet sem kímélően varázsol a pácienseknek görög istenként lobogó fürtöket. De az is megoldás, hogy az ember fia beletörődik, és büszkén, méltóságteljesen viseli az élet adta, vagy éppen nem adta adományt. Tévhit az, hogy csak a hétköznapi, egyszerű emberek problémája a kopaszság. Híres színészek, sportolók között egyaránt akadnak olyanok, akik nem rendelkeznek dús hajkoronával. Itt van már is pl.: Telly Savalas, Bruce Willis, Danny DeVito, Anthony Edwards, valamint André Agassi, Michael Jordan és sorolhatnám még tovább. Sikeresek, gazdagok, népszerűek, és a nők a lábuk előtt hevernek. Kell ennél több?