Egy nemrégiben közzétett tanulmányból kiderült, hogy a hétvégi ágyban heverészés serkenti az agyműködést. Az alábbiakban tíz olyan módszert sorolunk fel, amelyekkel szintén élesíthetjük elménket.
Testmozgás
A szakemberek már régóta javasolják a mozgást azoknak, akik szeretnék növelni agyuk teljesítményét, a tudósok pedig újabb és újabb bizonyítékokat találnak arra nézve, hogy szoros kapcsolat van a testi és a lelki egészség között. A Cambridge-i Egyetem kutatói kimutatták, hogy a heti néhány alkalommal végzett kocogás is serkenti az agyműködést, a résztvevőkben már néhány nap elteltével többezer új sejt keletkezett a memória képzéséért és felidézéséért felelős agyi területen. Ez pedig közvetlen hatással bír más kognitív képességekre is és segíthet az időskori memóriahanyatlás lelassításában. A tudósok nemrégiben a Noggin névre keresztelt fehérjét is leírták, amely intenzív testmozgás során termelődik és fiatalon tartja az agyat. Segítségével akár az Alzheimer-kór is megelőzhető lehet.
Délutáni szunyókálás
Az alvás jelentős hatással van a memóriakapacitásra: egy egyórás délutáni szunyókálás serkenti az agyműködést és drámaian javítja a tanulási képességet. A pihenés során az agy regenerálódhat és rögzítheti az emlékeket, lehetővé téve, hogy az új információk könnyebben rögzüljenek. Azok, akik egész nap ébren vannak, estefelé már nem tudnak új dolgokat megtanulni, így a szundikálás hosszútávon segíthet távol tartani az időskori mentális betegségeket.
A cikk folytatásához kattintson IDE
Forrás: LifeNetwork